Boncolás

Amikor legutoljára beszéltem Anyával elmondtam neki, hogy meglepően sok bátorság kell ahhoz, hogy megosszam másokkal a gondolataimat. Beismertem, hogy minden alkalommal egyre nagyobb bennem az izgalom a visszajelzések miatt és azt is, hogy lehetetlen hozzászokni a kedves szavakhoz amiket kapok. Csak egy kattintás, mégis sok erőt kell gyűjtenem hozzá.

De anyának a bloggal kapcsolatban más kérdés rágta a fülét. Rövid vallomásom után is csak egy dolog foglalkoztatta:

- Nem félsz, hogy túl sokat adsz önmagadból?

Sokat gondolkoztam ezen, de a véleményem azóta sem változott.
Íme:

*

Nem Anya, nem félek. Bátran köpködöm ki az érzéseimet, egy pillanatra sem állít meg annak a lehetősége, hogy valamit titokként magamba zárjak. Úgy képzeld el, mint egy műtétet. Ahogy az orvosok egy testet, én ugyanolyan gondosan és alaposan vizsgálom meg a lelkemet mozgató rugókat és nem sajnálom megosztani másokkal kutatásom eredményeit.
Az operáció lényege, amit mindig otthon és egyedül végzek az, hogy fel-alá járkálok a hálószobában és hangosan beszélek. Lehet, hogy nem egy hétköznapi tevékenység és biztos van, aki ezt hallva egyből megbélyegezne a félkegyelmű jelzővel, de én mégis iszonyatosan hasznosnak vélem a folyamatosan hullámzó gondolatok kimondását. Mivel egyedül vagyok, az elhangzottakat nem kell szépítenem, nem kell úgy fogalmaznom, hogy mindenki megértse. Csak hagyom, hogy kiáradjon belőlem minden, amit másoknak vagy mások előtt nem tudok elmondani. Aztán a percekig tartó monológ hálóján egyszer csak fennakad egyetlen mondat. Ha utána már nincs mit mondanom, akkor tudom, hogy megtaláltam, amit kerestem. A szoba elcsendesül, de belül hallom, hogy visszhangzik újra és újra az utolsó szó. Itt kezdek neki a boncolásnak. Tudni akarom, hogy honnan jött, hogy mit jelent, hogy miért bukkant fel, hogy miből született. Annyi kérdést teszek fel amennyit csak lehet és akkor végzem sikeresen a feladatom, ha mindegyikre megkapom a legőszintébb választ.
Így, saját kutatómként teljesítem az élet egyik legfontosabb küldetését: Önmagam megismerését.

Azt gondolom, hogy az emberek nagy többsége sokkal jobban szeret mással foglalkozni, mint magával. Saját lelkünk ápolása eltörpül minden más dolog mellett és inkább elhessegetjük a problémáinkat valami jól kitalált, nyugtató hazugsággal, csak ne kelljen szembenéznünk a bennünk lakó igazsággal. Kifogásokat gyártunk és felszínen azzal biztatjuk magunkat, hogy nincs semmi baj, minden rendben működik. De mit rejtegetünk a mélységben?

Számomra fájdalmas élmény volt szembenézni azzal, hogy életem unalmas és egyhangú napjai lassacskán hetekbe, hónapokba és évekbe fonódtak egybe, magukkal rántva az örökké forgó mókuskerékbe. Szomorúan ismertem be, hogy semmit nem tettem azért, hogy értelmet adjak a reggeli ébredéseknek. Először kétségbeestem a saját vallomásomat hallgatva és meg sem próbáltam kiutat találni belőle. Ez egy nehéz, de szükséges időszak volt. A legváratlanabb pillanatokban tört rám a sírás és mindig azt éreztem, hogy összepréselnek a körülöttem magasodó falak. Labirintusba kerültem, sűrű köd vett körül és nehéz volt elindulni a helyes út felé.
De sikerült, mert úgy döntöttem, hogy mielőtt végleg maga alá temetnek a téglák, inkább kitörök abból a picinyke, nyomasztó dobozból, amiben éltem. Így megtanultam, hogy nem csak ahhoz kell a bátorság, hogy elismerjük, ha valamit rosszul csinálunk, hanem ahhoz is, hogy változtatni tudjunk rajta.

Magányosan eltöltött időm nagy részét az önelemzés teszi ki és ezt a folyamatot szeretném megosztani másokkal is. Hiszek abban, hogy a legfontosabb, amit megtehetünk magunkért az az, hogy ügyelünk saját békénkre és lelki egészségünkre. Hiszek abban is, hogy a mások kritizálására és az elégedetlenkedésre fordított idő és energia sokkal hasznosabb lenne, ha önmagunk építésére használnánk fel. Adni szeretnék és mivel másom nincs, így az élményeimet, az érzéseimet, a gondolataimat nyújtom át másoknak. Legyen akár jó barát vagy idegen.
Ezt pedig csak totális őszinteséggel és félelem nélkül érdemes csinálni.

... és egyébként is. "Az erős nem fél. Csak a gyenge."