Soha - Egy gondolat Anyának

Még ma is tisztán látom magam előtt, ahogy a konyhaasztalra borulva sírsz. A terítő szívta magába könnyeidet, amivel enyhíteni próbáltad szomorúságodat. Emlékszem, hogy tehetetlenül toporogtam az ajtóban és azon gondolkoztam, hogy az én erős édesanyám mitől keseredett így el. Előtte sosem láttalak pityeregni, csak a buta romantikus filmek végén vagy azoknak a harmadrangú ponyvaregények olvasása közben, amikkel telepakoltad a könyvespolcokat. Jobban szerettem volna, ha inkább dühöngsz, az nem lett volna ennyire idegen, hiszen jó párszor leszidtál engem is, ha a nem várt eredményekkel jöttem haza. Sápadt bőröd ilyenkor gyorsan kipirult, nyugodtan csillogó kék szemeidben pedig villámok cikáztak. Sokszor nem is mertem bevallani, hogy rossz jegyet kaptam, de nem azért, mert féltem tőled. Az elvárásaidtól rettegtem.
Mindig azt akartad, hogy a legjobb váljon belőlem, egy tükröt tartottál elém, amiben láthattam azt a lányt, akinek elképzelsz és a jövőt, amilyet kívánsz nekem. Persze az irántad érzett mélységes szeretetem miatt hagytam, hogy szépen-lassan átitassa az életemet a megfelelési vágy és az egyetlen célom azt lett, hogy kisajtoljam maximalista énedből: "Büszke vagyok rád." De bármit tettem sehogy sem értem el, hiába a szép érettségi eredmény, a sikeres főiskolai felvételi, az ösztöndíj, mindig azt volt az érzésem, hogy ez neked mind kevés. Aztán meghoztam egy döntést, amit sokáig azért halogattam, mert tudtam, hogy fájdalmat okozok neked. Bármit is tettem, soha nem haragudtál rám, de mindig kiült az arcodra az a mélységes csalódás és lemondás, amitől egyre kevesebbnek éreztem magam. Dolgozni kezdtem és mindig azt mondogattad, hogy elbaltáztam az életem és mostantól nem leszek több, csak egy ruházati eladó, egy hajtógatógép, aki 10-12 órákat talpal a minimál bérért. Soha nem értettem, hogy miért mondod ezeket. Soha nem voltam képes felfogni, hogy miért jó neked az, hogy ennyire nem bízol bennem.
Most biztos azt kérdezed magadtól, hogy miért mindig a rossz dolgokra emlékszem.
Azért, mert igazából sosem értettem meg őket és gyerekként nagyon mély hatással voltak rám. Szomorú voltam, ha nem kaptam meg a játékot, vagy a ruhát, amire vágytam, haragudtam, mert nem engedtél el szórakozni, mert nem támogattál abban, hogy művészeti iskolában tanuljak tovább. Tartottad előttem a tükröt és én évről-évre egyre jobban azt éreztem, hogy nem fogok tudni megfelelni.
Közben pedig minden erőmmel próbáltalak megérteni.
Végül sikerült is. Egykor csak a gyermeked voltam, akinek talán kötelessége az ellentmondás, a követelőzés és az, hogy a saját buta feje után menve tanulja meg az élet játszmáit. Most viszont felnőtt nőként állok eléd, aki talán más utat járt be, mint amilyet elképzeltél, de végül mindenre rájött és csodál mindazért, amit tettél.
Te végig tudtad, hogy mi rejlik bennem, hamarabb felismerted a fejemben lévő mérhetetlen tudásszomjat, mint én. Talán azt is tudtad, hogy eljön az életemben az a pillanat, amikor ráébredek, hogy mindent képes vagyok felfogni, mindent képes vagyok megtanulni, mindent képes vagyok elérni. Tudtad, hogy megszületik bennem a vágy, hogy a legjobb legyek. Tudtad és ezért lökdöstél az iskolában, hogy kiválóak legyenek a jegyeim, ezért hasonlítottál mindig a kollégáid zseni kölykeihez és ezért akartad, hogy maradjak a fenekemen a kollégiumban. Tudtad, hogy ha átengedem magam a lustaságnak, akkor elfecsérelhetem a tehetségem. Tudtad, hogy több és jobb vagyok annál, hogy ruhákat hajtogassak vagy egy pénztárgép gombjait nyomogassam.
Szomorú volt a felismerés, és kiborított a gondolat, hogy elvesztegettem a lehetőségeimet. Néha a hajamat tépem és nem értem miért voltam ennyire tunya és miért nem voltam eléggé kitartó soha.
Ilyenkor te jutsz eszembe. Azt mondtad egyszer, hogy soha nincs késő.
SOHA.
Akárhányszor elkeseredek vagy megijedek, mindig ez jut eszembe.
Soha nincs késő.
Igazából mindig olyan akartam lenni, mint te. Intelligens, komoly, szerény, önzetlen és odaadó nő, aki mindent feláldoz a szeretteiért, még saját igényeit is sutba vágja.
Nagyon nem lettem ilyen. Viszont rátaláltam saját magamra és így már nem vágyom másra, csak, hogy méltó legyek mindarra az energiára és türelemre, amit nevelésembe fektettél. Arra vágyom, hogy miattam már ne legyenek álmatlan éjszakáid és ne kelljen aggódnod. Tudd, hogy helyem van a világban és bárhová kerülök helyt fogok állni. Tudd, hogy ezt neked köszönhetem. Évekig hittél bennem és most, hogy végre én is megláttam az a lányt a tükörben, még erősebbnek érzem magam.
Bátrabb vagyok, mert tudom, hogy mindig ott állsz a hátam mögött és figyelsz.
Soha nem fogsz szem elől téveszteni.
Soha nem fogom elengedni a kezed.

Soha nem fog kiapadni az irántad érzett szeretetem és tiszteletem forrása.

De ígérd meg, hogy soha többé nem fogsz sírni.
Csupán csak a buta romantikus filmeken.