Fald fel!

Tavaly télen született meg bennem a Fald fel! alaptörténete. A munkahelyemről ballagtam hazafelé és nagyon éhes voltam. Az egyik villamos-megállóban megláttam egy lányt, aki valami süteményt majszolgatott. Miközben azt éreztem, hogy üresen korgó gyomrom nemsokára önmagát kezdi el emészteni, arra gondoltam, hogy most feltudnék falni egy egész pékséget vagy a csajt a kezében tartott finomsággal együtt. Ekkor lépett akcióba a gondolat-hadsereg és súgta meg nekem egy még nem létező iromány "poénját". 

Az elkövetkező napokban kis mozaikokból próbáltam összerakni a kész alkotást. Szerencsére találtam egy irodalmi pályázatot, amit egy lelkes amatőr csapat által működtetett oldalon hirdettek meg, "Újévi fogadalmak" címmel. Ez volt a végső lökés, hogy megírjam főhősöm, a túlsúlyos Tina történetét. 

A zsűrinek kikiáltott hobbi írók véleménye vegyes volt. Egyikük még azzal is "megvádolt", hogy diszkriminatív vagyok az elhízottakkal szemben és ezzel az írással kemény ítéletet mondok felettük. Szó sincs erről és szerencsére a többi tagnak is egyértelmű volt, hogy semmi más célja nincs ennek a sztorinak csak az, hogy meghökkentsen és picit sokkoljon.

Ha idéznem kéne a kritikákból, csak egy mondatot emelnék ki:

"Különleges agyad lehet, ha ilyenekért rajongsz."
Ilyen szépen még senki nem fogalmazta meg, hogy épelméjűségem megkérdőjelezhető. 

* 

 Fald fel!

            

Az összekoccanó pezsgőspoharak és a hangos újévi üdvözletek vegyülete még jobban elmélyítette Tina szívében a sajnálatot önmaga iránt. Megint megpróbálta. Eljött a munkatársai által megszervezett bulira és ismét ő volt az, aki magányosan üldögélt a büféasztal mellett. Hogy csökkentse az egyedülléttel járó szomorúságot, folyamatosan elvett valamit a szomszédos finomságok közül. Az evés egy időre mindig segített neki abban, hogy arrébb söpörje a problémáját, de nagyon jól tudta, hogy végső megoldást soha nem fog nyújtani. Felemelkedett a székről, és közel 130 kilóját cipelve elindult a mosdó felé.

A „Vigyázz, egy tank!” kiáltás és az ezt követő hangos kacagás után meggyorsította lépteit és úgy húzta be maga után a toalett ajtaját, mintha az megvédené a kollégái gúnyos megjegyzéseitől. Meg úgy általában az emberekétől. Ahányszor kilépett az utcára azt érezte, hogy mindenki nevet rajta. 

Belenézett a tükörbe, ami éppen akkora ellensége volt, mint saját teste és most is, mint minden évben, megtette újévi fogadalmát: „Nem bírom már. – mondta - Lefogyok. Vékony, sportos és szexi leszek. Idén más lesz. Mától minden teljesen más lesz.”

Kiosont búvóhelyéről és a keskeny folyosóra fordulva, felkapta kabátját és kilépett a lakásból. Tudta, hogy senki nem fogja illetlennek tartani, hogy nem köszönt el, mert biztos volt benne, hogy senki nem veszi majd észre, hogy elment.

Amikor kiért az utcára arra gondolt, hogy hívnia kéne egy taxit, de aztán mégis úgy döntött, hogy kihasználja az üres utcák védelmét és elsétál hazáig. Elvégre fél óra alatt otthon van. Persze ennyi időt nem tud egyhuzamban menni, ezért negyed óra után már le is ült egy padra. Lehajtott fejjel duzzogott, amikor egy erősebb szél a lábaihoz sodort egy lapot. Újságból kiesett oldalnak tűnt, fejlécén nagy piros betűkkel: „Problémája van a súlyával? Hívjon Minket, Mi segítünk!” Alatta pedig: „ A Hét Főbűn Társaság legújabb terméke, a fékevesztett zabálás ellenszere: a Fald fel! tabletta. Már egyetlen darab látványos súlycsökkenéshez vezet. Ne habozzon! Hívjon minket már ma!” Utána pedig a telefonszám. Tina összehajtotta és a zsebébe csúsztatta a hirdetést. „Holnap felhívom őket!”- ígérte meg magának és új reményekkel telve folytatta útját hazafelé.

     

Másnap reggel, ahogy kinyitotta a szemét rögtön a telefonja után nyúlt. Amikor meghallotta, hogy kicsörög, arra gondolt, hogy talán nem is veszi fel senki, hiszen mégis január 1-je van. De tévedett. 

- Hét Főbűn Társaság! - szólt bele egy vidám férfihang.

- ööö.. Üdvözlöm, én Tina Jerkins vagyok és egy újságban találtam meg a hirdetésüket a fogyókúrás tablettáról és...

- Minden bizonnyal felkeltette az érdeklődését!

- Így van és...

- Esetleg szeretne belőle rendelni?

- öööö Igen ... ha lehetséges..

- Természetesen! Már ma elküldjük Önnek a terméket és mivel Ön pontosan a 100. vásárlónk, teljesen ingyen számítjuk fel az első adagot! A használatáról és a lehetséges mellékhatásokról a tájékoztatóban minden információt megtalál. Köszönjük, hogy termékünket választotta! Viszonthallásra!

- De... - már nem tudta folytatni. - Nem kellett volna cím?

Megpróbálta még egyszer tárcsázni a számot, de hiába csörgött, senki nem vette fel. Délután a sokadik próbálkozásra már biztos volt benne, hogy átverés az egész. Belemerülve, hogy ismét valami rossz vicc áldozata lett, magához vett egy hatalmas zacskó chipset és a tv-t bámulva rágcsálni kezdte. Már majdnem kivégezte az egész adagot, amikor valaki csöngetett. Elcsoszogott az ajtóig és a kémlyukon keresztül látta, hogy egy szállító áll ott, kis csomaggal a kezében.

- Jó napot! - nyitott ajtót.

- Üdvözlöm! Ön Tina Jerkins?

- Igen.

- Csomagot hoztam a Hét Főbűn Társaságtól. Kérem, itt írja alá és máris átveheti a küldeményt.

- Köszönöm.

Kezében az apró dobozzal visszatelepedett a tv elé és olvasgatni kezdte a mellékelt tájékoztatót. "Ön a Fald fel! tablettát tartja a kezében. Ajánlott napi adag: 1 tabletta, étkezés előtt. Figyelem: mellékhatásként rosszullét léphet fel. Ennek ellenére semmi esetre se szakítsa meg a kúrát! Köszönjük, hogy termékünket választotta!"

Tina estig várt, hogy bevegye az első pirulát, aztán hozzá is látott bőséges vacsorájához, ami két rántott csirkecombból, egy extra adag sült krumpliból és ketchup-ból állt. Desszertként pedig a szokásos csokoládés-epres jégkrém, minimum fél dobozzal.  

Másnap reggel émelyegve ébredt. Izzadtan kelt ki az ágyból és forgott vele az egész világ. A gyomra különös táncba kezdett és tartalmát fel-feldobta a nyelőcsövéig. Fél óra szenvedés után úgy döntött, hogy telefonál a munkahelyére, hogy ma nem tud bemenni. A főnöke nem volt megértő. Soha nem volt az. Persze, ha olyan lenne, mint a titkárnője: hosszú combú, barna bőrű és babaarcú, még ajándékot is küldene neki, hogy gyorsabban gyógyuljon.

Bánatában máris a konyha felé vette az irányt, úgy gondolta, ha eszik egy kicsit talán jobban lesz. De az étel valahogy nem csúszott le a torkán. Imádta a sarki pékségben kapható csokis croissant, most viszont tömény undort érzett a gondolattól, hogy beleharapjon. „Mellékhatás.” –gondolta és erőszakkal tömni kezdte magában a süteményt.  Mikor az utolsó falattal is végzett, végleg feladta a küzdelmet a rosszullét ellen és öklendezve a wc-re menekült.

Nem tudott ebédelni és vacsorázni sem. Hiába sorakoztak előtte a finomabbnál finomabb ételek, mindegyik gusztustalan, ehetetlen mócsinggá vált a szemében. Így ment másnap is, és azután hetekig. Amikor nem tuszkolta magába az ételt jobban lett, de az éhsége nem akart csillapodni. Új ízre vágyott és sehol nem találta meg azt, amire szüksége volt. 

Az emberek már nem gúnyolódtak rajta. A hirtelen fogyástól megereszkedett bőre, a folyamatos éhség és rosszullét miatt beesett arca, karikás szemei, félelmetessé és torzzá változtatták külsejét. Amikor elfogyott a gyógyszere, úgy döntött rendel még egy dobozzal. Előkereste a hirdetést és tárcsázott. „Az alábbi számon előfizető nem kapcsolható.”- mondta egy bájos női hang. Tina megrémült. Az interneten próbált valamilyen elérhetőséget találni, de esélytelen volt. A Hét Főbűn Társaság és a Fald fel! tabletta, mintha soha nem létezett volna. Kétségbeesve rohant le az utcára, mintha abban reménykedne, hogy egyszer csak felbukkan a különös kompánia logója valamelyik háztömbön. Késő volt már, senkivel nem találkozott, akitől segítséget kérhetne. Az éhségtől szédelegve vonszolta magát lépésről lépésre. Nem vonzották a hamburgeres plakátot, az élelmiszer reklámok, úgy érezte semmi nem csúszna le a torkán.

Aztán meglátott egy lányt, aki szemből közeledett felé. Alacsony és dundi volt. Vastag combjain majd szétfeszült a nadrág, rövid kabátja alól kilógott úszógumija. Tinának korogni kezdett a gyomra és összefutott szájában a nyál. Különös vágy ébredt benne, hogy beleharapjon a zsenge húsba. Amikor a lány elsétált mellette, megérezte illatát, és hirtelen már nem tudott uralkodni az ösztönein. Rávette magát és foggal – körömmel tépte le róla a kabátot, a pulóvert, az összes akadályt, amit elválasztotta az ízletes falatoktól. A lány sikoltott és védekezni próbált, de a lényben, aki hajdan Tina volt, emberfeletti erő gyűlt össze, így semmi esélye nem volt a mellkasába harapó fogak ellen.

Amikor már áldozatából csak egy felismerhetetlen csontos-véres kupac marad, a szörny érezte, hogy csökkenni kezd az étvágya. Már semmi nem emlékeztette emberi mivoltára, mégis felismerte a közelében álló köpcös kis alak hangját. 

„Köszönjük, hogy termékünket választotta.”- mondta régen.

- Gyere Drágaságom! – szólt most a lényhez, ami négykézláb kúszott oda gazdájához. – Mostantól soha nem fogsz éhezni. – ígérte új kedvencének és lassan haladva eltűntek a sötétségben.